
Kihívások - Szabálykönyv
A kihívások külön menüpontot kaptak a fejlécben, itt mindig megtalálhatod őket.
Mint minden labdarúgásra épülő focis játékban, itt is az a fő cél, hogy mérkőzéseket nyerj, minél előkelőbb helyre kerülj a bajnoki tabellán, illetve előrébb juss a kupaküzdelmekben. Ha emellett kihívásokat teljesítesz, megkönnyítheted a menetelésedet, hiszen a jutalmul kapott kártyákból tovább fejlesztheted paklijaidat.
A kihívások teljesítéséhez általában nem kell nagy erőfeszítéseket tenned, mert ha mérkőzéseket játszol és haladsz előre a karrieredben, ezek általában saját maguktól is teljesülnek. Persze ha tudatosan odafigyelsz ezekre, felgyorsíthatod a befejezésüket.
Egy-egy kihívás során általában ugyanazt a feladatot többször el kell végezned. Ennek számlálóját láthatod minden kihívás mellett: az első szám jelzi, hogy eddig hányszor hajtottad végre az adott feladatot, a második pedig, hogy hányszor szükséges a kihívás befejezéséhez.
Ha végeztél egy kihívással, jutalmul kártyacsomagokat kaphatsz. Minél többször csinálsz meg egy kihívást, annál értékesebb jutalom ütheti markod, viszont a kihívás is nehezedik idővel (többször szükséges az adott részfeladatot elvégezned). Itt megnézheted, mit tartalmaznak a Kihívás kártyacsomagok.
Minden naptári napon van egy napi kihívás is, amelynek teljesítésére csak 24 órád van, éjféltől a következő éjfélig. Ha ez nem sikerül, vagy sikerül ugyan, de nem veszed át a jutalmad, az adott napi kihívásért már nem kaphatsz kártyacsomagot.
A napi kihíváson felül egyszerre 3 aktív kihívásod lehet. Ha teljesítesz egyet közülük, azonnal kapsz egy új kihívást.
Ha végképp nem boldogulsz egy kihívással, 48 órával azután, hogy megkaptad azt, már feladhatod. Ekkor megjelenik egy "Feladom" gomb a kihívásnál. Ha feladsz egy küldetést, azonnal kapsz helyette egy másikat, hogy mindig 3 aktív feladatod maradjon.
A kihívások teljesítéséhez szükséges mennyiség és az érte járó jutalom értéke idővel nő. Ha már 5-ször befejeztél egy konkrét kihívást, II. szintű csomagot, ha már 15-ször, III. szintűt, ha 40-szer, IV. szintűt, ha pedig már több mint 100-szor, V. szintű kártyacsomagot kaphatsz jutalmul az adott kihívásnál.
A kihívások listája:
▷ Alapok: Játssz mérkőzést csak gyakori kártyákkal!
▷ Bevásárlás: Költs az érméidből!
▷ Csak egyszerűen: Játssz ki szöveg nélküli, csak ikont vagy ikonokat tartalmazó kártyát!
▷ Csak sportszerűen: Játssz ki -ot adó kártyákat!
▷ Csapatlogó: Állíts be a csapatodnak egyedi logót!
▷ Csomagbontás: Bonts ki jutalom kártyacsomagot!
▷ Csomagvásárlás: Vásárolj a Piactéren árult kártyacsomagokból!
▷ Csoportelső: Vezesd a bajnoki tabellát a forduló végén!
▷ Egyedi pakli: Használj ritka kártyát!
▷ Emlékezetes mérkőzés: Használj szabálykártyát!
▷ Féllábbal: Nyerj kört 3 vagy kevesebb kártya kijátszásával!
▷ Feltámadás: Fordíts a második félidőben!
▷ Fölény: Játssz ki egy körben legalább 7 kártyát!
▷ Góláradat: Rúgj legalább 6 gólt egy mérkőzésen!
▷ Grátisz: Szerezd meg az ingyen kártyát a Piactéren!
▷ Gyakorolni!: Játssz felkészülési mérkőzést!
▷ Győzelem: Nyerj mérkőzést!
▷ Győztes széria: Szerezz Hármas győzelem kártyacsomagot az egymást követő nyertes mérkőzéseid után!
▷ Gyűjtőszenvedély: Szerezz véletlenszerűen választott kártyát a kezedbe a mérkőzés közben!
▷ Halmozás: Legyen több olyan kártyád, amiből maximális számú van nálad!
▷ Hálóőrség: Ne kapj gólt egy mérkőzésen!
▷ Hatékonyság: Teljesíts másik kihívást!
▷ Helyzetteremtés: Kezdd a mérkőzésed kijátszásával!
▷ Hosszú meccs: Játssz ki kártyát egy kör 7. fázisában!
▷ Jó napot!: Legyen több teljesített kihívásod az elmúlt 24 órában!
▷ Jövedelem: Gyűjtsd az érméket!
▷ Kártyavásárlás: Vásárolj a Piactéren árult kártyákból!
▷ Készletcsökkentés: Használd el kártyádból az utolsó darabot!
▷ Kincsvadászat: Szerezz ritka kártyát!
▷ Kupasiker: Juss tovább a kupában!
▷ Megfutamodás: Adj fel kihívást!
▷ Mesterhármas: Nyerj 3-0-ra egy kört!
▷ Nagy csapat: Kezdj mérkőzést legalább 10 olyan kártyával a kezdőpaklidban, aminek szövegében látható.
▷ Naprakész: Teljesíts napi kihívásokat!
▷ Nemzetközi: Játssz le mérkőzést külföldi csapattal!
▷ Ritka nagy szerencse: Szerezz ultraritka kártyát!
▷ Rontás: Mondj átkot ellenfeledre!
▷ Sokszínűség: Használj különböző kártyákat!
▷ Szabók: Játssz ki egy körben legalább két Szabó Jánost!
▷ Szurkolók öröme: Szerezz gólt!
▷ Támadó játék: Nyerj úgy mérkőzést, hogy egyetlen -s kártya sincs a kezdőpaklidban!
▷ Támadószellem: Legyen több -d a játéktéren a kör végén, mint ellenfelednek!
▷ Tumultus: Legyen egy zónádban legalább 10 szimbólum a köröd végén!
▷ Védekező játék: Nyerj úgy mérkőzést, hogy egyetlen -s kártya sincs a kezdőpaklidban!
▷ Zónaprioritás: Urald a középpályát a kör végén!